12.rész ~Hope.~

             

               ZELO P.O.V.


Nekem,még mindig furcsa volt az egykori legjobb barátommal csókolózni,de ezt kellett tennem.Nem volt választásom.Elakartam mondani Liana-nak,hogy miért kell együtt lennem Bo Mi-val,de a csókunk után,már nem volt sehol.A szívem szakadt meg,hogy nem őt csókoltam,és tudom,hogy valószínűleg soha többet nem akar látni,de nekem muszáj őt látnom,mert különben megőrülök.Kifogom deríteni,hogy hol lakik.Akár egész Pestet végig járom és az össze házba bekopogok,nem érdekel,hogy hogyan,de megtalálom.

-Mehetünk?-kezdett húzni Bo Mi,ezzel kizökkentve az agyalásomból.
-Igen.-mondtam lehangoltan,és a kijáratra vissza pillantottam,valamilyen csodára várva,hogy belép rajta megint Ő,de nem.Miért is tenné?!

Visszamentünk az öltözőbe,átöltöztünk és vártuk a kocsinkat a helyszín előtt,amikor egy ismerős lányt láttam meg a szembe eső utcán sétálgatni,inkább tántorogni,mert biztos,hogy már nem volt szomjas.

-Nézzétek csak!-mutattam rá.-Az nem Lisa?-kérdeztem,mire mindenki erősen figyelte a lányt.
-Ez tényleg ő!-jött rá Yong Guk.
-Mit csinálhat itt egyedül?-szólalt meg Youngjae is.
-Oda megyek hozzá.-közöltem csapattársaimmal.
-Mi is megyünk.-rögtön Jongup.
-Ne,menjetek csak vissza a hotelba,majd én haza kísérem.-állítottam meg őket és mutattam az időközben megérkezett kocsira.
-Rendben,akkor mi menjünk,ránk fér a pihenés.Zelo,biztos tudod,hogy merre van a hotel?Szép lenne,ha eltévednél.-aggodalmaskodott a leader.
-Nyugi,nem fogok.Azért annyira hülye még nem vagyok.-a többiek beszálltak a kocsiba.
-Hova mész Zelo baba?-jött oda Bo Mi,semmit sem hallott a beszélgetésünkből,mivel telefonált.
Kirázott a hideg,ha meghallottam a hangját,és ráadásul még babának is hív.
-Az egyik barátomnak segítek,menj vissza a többiekkel a hotelba.Majd megyek én is.-indultam el,de megfogta a karomat.
-Ugye semmi köze sincs ahhoz a kis csajhoz?-kezdett el flegmázni.Mekkora mákja van,hogy lány,különben már felpofoztam volna.
-Ha van is köze hozzá,Őt már úgyis elvesztettem,és veled vagyok.-húztam ki karomat fogásából,majd suttogva mondtam mindezt.
-Remélem is,hogy velem vagy,nem kell neked egy olyan dedós csajszika,mint az a Liana.
-Szerintem te vagy a dedós,hogy azt tetted velem.-kezdtem mérges lenni.
-A te érdekedben tettem,mert neked én vagyok a legjobb.-mondta ő is dühösen,majd beült az autóba és elhajtottak.
Fújtattam párat,majd Lisa felé vettem az irányt.Szerencse,hogy részeg volt,nem haladt valami gyorsan,ráadásul magassarkúban volt.Gyorsan utolértem.

-Lisa?!-sétáltam mögötte.
Megállt,felkapta fejét,majd gyorsan hátrapillantott.Mintha szavaim hallatára kitisztult volna a feje.
-Te..te mit ke..keresel itt?-beszélni azért még nehezen tudott.
-Én csak-vakartam tarkómat.-Megláttalak,és gondoltam,ha nem bánod hazakísérlek.-reméltem,hogy elfogadja,mert akkor sínen vagyok.
-Na várjunk csa..csak.Miben me..mes..mesterkedsz?-tette keresztbe karjait.
-Én?-színleltem meglepődöttséget.-Csak gondoltam szükséged lenne egy erős,jó képű srácra,aki megvéd a sötét utcákon.-húztam ki magamat.
-Ahha.Nem tudsz egy ilyen fiút vé..véletlenül?-kuncogott.
-Aú.Ezt most megkaptam,kösz.-tettem kezemet szívemre.
-Na jól van,hazakísérhetsz.-amint ezt meghallottam,nagyon megörültem.
Mellé mentem,és együtt sétáltunk.
-Hogy vagy,egyébként?-törtem meg a csendet.
-Én megvagyok,de Liana...még mindig nagyon kivan.-sóhajtott.
Erre nem tudtam mit mondani.Kértem volna bocsánatot?Na de mégis miért?Nem tettem semmi rosszat,elköltöztek.
-Miért jöttél össze azzal a plázapicsával?-értettem a célzást.
-Hosszú,de annyi a lényeg,hogy nem önszántamból vagyok vele.
-Értem.-sóhajtott egy még nagyobbat.-Nem tudod,hogy hova lett Liana?Csak mert annyira emlékszem a discoban tett látogatásom előttről,hogy elment megkeresni téged.
-Meg is talált.-szontyolodtam el.

-Mi történt?-állt meg az út közepén,és érdeklődve nézett rám.
-Hát..a fiúkkal beszélgetett,és amikor meglátott minket Bo Mi-val elfutott,de utána mentem,bevallotta,hogy Kevin és közte nem volt semmi,én pedig,hogy nagyon hiányzik nekem,erre jött Bo Mi és lesmárolt,aztán Liana eltűnt.-hadartam el,egy szuszra.
Lisa szúrós szemekkel nézett,majd egy akkora pofont csapott le nekem,hogy csak úgy csengett utána a fülem.
-Meg ne kérdezd,hogy miért kaptad!-mondta mérgesen,mikor szólni akartam.-Hogy lehetsz ennyire szemét?Egyszerre több vasat akarsz a tűzben tartani,vagy mi a jó ég?Döntsd el,hogy melyiket szereted a másiknak meg tedd ki a szűrét és kész.-kiabált velem,teljesen józannak tűnt.
-Liana-t szeretem,ez nem is kérdés,de nem tehetem...hidd el.-simogattam piros arcomat.
-Innen már magam is hazatalálok,te meg menj vissza a pudlikádhoz,csá.-majd faképnél hagyott.
Nem mentem el,hanem követtem őt.Egészen a házukig.Gyorsan felírtam az utca nevét és a házszámot egy papírra,amit a zsebemben találtam,és a tollal,amit mindig magamnál hordok,ha esetleg autogrammot kérnének tőlem az utcán,majd visszamentem a hotelba.Már mindenki mélyen aludt,és nekem sem kellett sok ahhoz,hogy elaludjak,de előbb még biztonságba helyeztem a kis papírfecnit,aztán már aludtam is.







                     LIANA P.O.V.


Miután végig néztem,ahogyan a szerelmem egy másik csajjal csőrözik,haza mentem.Egészen hazáig sírtam,aztán bevetődtem az ágyamba,ruhástul és folytattam a sírást.Az egyetlen dolgot,amihez kifogástalanul értettem.Nem szerettem ennyire gyenge lenni,ahogyan veszíteni sem szerettem,de be kellett látnom,hogy vesztettem.Bo Mi nyert,engem már ez az egész nem izgatott.

-Liana,fent vagy még?-suttogott nekem Lisa.
-Még szép,hogy fent vagyok.-keltem fel kómásan,szét sírt pofával.
-Nem fogod elhinni,hogy mi történt.-kezdte feszülten.
-Nem nagyon érdekel,de tudom,hogy addig úgyse hagysz békén,míg el nem mondtad,szóval halljuk.-ültem le az egyik székemre.
-Ez hidd el,hogy érdekelni fog.Szóval,jöttem haza felé a discoból,és egyszer csak meghallottam magam mögül Zelo hangját.-a név hallatán azonnal felpillantottam.
-És beszélgettünk,lekevertem neki egy pofont és egészen a sarokig kísért,aztán elhajtottam a sunyiba.
-Meg..megpofoztad?Miért?-néztem rá döbbenten.
-Mert undorító,hogy téged szeret,de közben azzal a kis kurvával kavar.-háborodott fel.
-Ő már nem szeret engem.-nevettem fájdalmamban.
-Dehogyis nem,mondta nekem az úton.-mosolygott.
-Tényleg?-mosolyogtam egy picit.
-Ahha,na de megyek aludni,mert állva is betudnám vágni a szunyát.-ment ki a szobámból.-Jó éjszakát húgi.
-Szia,jó éjszakát.-majd én is aludni tértem.Azon filóztam,hogy mindenképpen látnom kell még Zelo-t,mielőtt visszamennek Koreába.

Reggel,hulla fáradtan keltem fel.Egyedül voltam otthon,mert anyuéknak még nyáron is dolgozniuk kellett,Lisa pedig táborba ment.
Megreggeliztem,majd felöltöztem,fogat mostam,tehát elvégeztem a napi rutinomat,és elindultam a kert felé,hogy előre vonszoljam a kukát,mert aznap vitték a szemetet a környékről.
Mikor nyitottam volna a kaput,a kuka sikeresen felborult.
-Hogy az a...a rohadt életbe,hogy ennyire szerencsétlen vagyok.-szitkozódtam.
Elkezdtem szedni a szemetet,mert hát miért is ne borult volna ki a kuka egész tartalma?!!
Már éppen végeztem,amikor az orrom előtt egy elég jó márkájú tornacipő tűnt fel.
Óvatosan felnéztem,és Ő állt előttem.A nyári napfényben az arca,akár egy angyalé is lehetett volna.Akaratlanul is elvörösödtem,mert rám mosolygott.
-Segíthetek?-kérdezte,édesen csilingelő hangján.
-Nem kell.-utasítottam vissza,de ő lehajolt és velem együtt szedte a szemetet.
Mikor végeztünk,segített felállítani a kukát,majd kitolta az utca szélére.
-Kösz,de tényleg nem kellett volna miattam szemetet szedned.-hangom kedves volt.
-Érted,még ez is kevés.-állt orrom elé.
-Gyere be megmosni a kezedet.-siettem befelé.Nem akartam,hogy ennyire közel kerüljön hozzám.
Bejött utánam,majd megmostuk a kezünket.
-Kérsz valamit inni?-kérdeztem,mégsem tehetem ki a házból.
-Nem köszi,igazából mennem kell,a srácok nem tudják,hogy meglógtam.-indult az ajtó felé.
Utána mentem,mert mégiscsak illik kikísérni a vendéget.Vagyis,nem csak ezért mentem utána,azt akartam,hogy mondjon nekem valamit,akármit.

-Köszi még egyszer a segítséget.-mosolyogtam,amíg ő a cipőjét vette fel.
Felállt és hirtelen ajkaimra tapadt.Nagyon meglepődtem,de hülye lettem volna nem visszacsókolni,hiszen ő életem szerelme.
Mikor elváltunk,mindketten lihegtünk.

-Szeretlek.-simogatta meg arcomat.
Én megállítottam a kezét,és megszorítottam.
-Én is,de...most mi lesz?-kérdeztem.Féltem a választól,de tudni akartam,hogy mit tervez ezek után.
Remény!Végre bekopogtattál az én ajtómon is?!